Köszöntöm a honlapunkra látogató
érdeklődőket!
Sormáson az 1960-as, 70-es években a labdarúgás
volt az egyedüli sporttevékenység. A malommal szembeni
úgynevezett Sáros-réten volt a labdarúgó pálya - a mai ipari park területén.
A 70-es évek vége felé a szervezett sportélet is megszűnt. Volt egy-két
próbálkozás a 80-as években a sportegyesület újjászervezésére, de eredménytelenül.
Ennek ellenére volt valamennyi sportélet, mert évről-évre résztvettünk
(Szepetnek és Eszteregnye sportolóival együtt - közös tanács) a teke, asztalitenisz, sakk
és kispályás foci tornákon. Rendszeresen szerepeltünk a Sakk Magyar Hírlap
Kupában.
A sportegyesület 1997. április 1-jén alakult újjá, 12 alapító taggal,
Géczi Zoltán elnök vezetésével. Az egyesületen belül csak lovas szakosztály
"működött", a működtetésben a falu lakossága nem vett részt.
Igazából 1999-ben indult meg a sportélet, az akkor már 82 fős tagság
Szőke Ernőt választotta meg SE elnöknek, a község csapata benevezett a
Nagykanizsai Városkörnyéki Labdarúgó Bajnokság II. osztályába.
1999. március 24-én kezdtük a sportpálya kialakítását,
a sportöltöző építését. Július 10-én egy 6.773 ezer forintos létesítménnyel
lettünk gazdagabbak, az önkormányzat 1.250 ezer forint, a községben lévő
vállalkozók, magánszemélyek 2.843 ezer forint támogatást adtak. Az SE tagjai és
a község sportszerető lakosai 3.428 órát dolgoztak társadalmi munkában. Az SE a
saját pénzéből 280 ezer forintot fordított a létesítményre.
A sporttelepet azóta is folyamatosan fejlesztjük. 2001-ben a GYISM 500 ezer
forintos támogatásával, rengeteg társadalmi munkával
készült el egy többcélú salakos pálya, ahol kézilabdázni, focizni,
lábteniszezni, kosárlabdázni lehet.
A sportkomplexumot a sportegyesület üzemelteti. Az egyesület működéséhez
az önkormányzat ad anyagi támogatást.
Az egyesület működéséhez több pályázatot adott be, az egyesület többször
kapott működési támogatást a
Wesselényi Sport Közalapítványtól, illetve a Nyugatdunántúli Regionális
Pályázati Igazgatóságtól.
Az egyesületet pár ember a személyi jövedelmadója 1%-ával is támogatja.
A helyi vállalkozók időnként sportöltözékkel segítik a labdarúgókat.
A Sormási Dalárda 2016-ban alakult. Alapvető céljuk a hagyományőrzés,
a helyi és környékbeli rendezvényeken részvétel. Részt vettek dalos találkozókon,
Becsehelyen, Eszteregnyén, Újudvaron, Szepetneken. Meghívottként énekeltek az
Újudvari és Kisfakosi falunapon, Zalaváron az "Aranytorkúak találkozóján".
Tervezik az Aranypáva minősítés megszerzését.
2016-ban a törvényi előírásoknak megfelelve módosítottuk az alapszabályunkat,
egyben új vezetőségválasztás történt. Változott az egyesület neve és
tevékenységi
köre is. A tevékenységünk kiterjed a község kulturális életének szervezésére,
a környezetvédelemre, hagyományőrzésre. Mindezeknek igyekszünk megfelelni.
Lődri Ádám. a Sormási KSE elnöke